network blog

A mitolgóia és a képzőművészeti irányzatok után most a klasszikus regény vált a hálózatelemzése áldozatává.

Az irdalom történetétől nem idegenek a címben rejlő Oscar Wildéhoz hasonló idézetek. Tudatosan vagy tudattalanul, minden könyv felfogható egy előző leszármazottjaként. A befolyás lehet közvetlen, vagy közvetett, amennyiben egy író egy példaképe stílusát követi, vagy épp ellenkezőleg, amikor szögesen elüt attól. Az írói befolyásokról számos anekdota mesél, most azonban kvantitatív elemzési eszközökkel is nyomon követhetőek a hatások, hála a gépi tanulás, a stylometria és a hálózatkutatás módszertanának.

Matthew Jockers, a Stanfordi Egyetem Irodalom Tanszékének munkatársa késő 18. és 19. századi regényeket elemzett, összesen 3592 darabot. A regények angol, ír és amerikai szerzők művei voltak, és ahhoz hasonló módon vizsgálták őket, ahogy az autentikációs eljárások is zajlanak, például egy szakdolgozat esetében. Minden egyes szó relatív gyakorisága kiszámításra, majd szűrésre került, illetve főbb tematikájukat is meghatározták rejtett Dirichlet allokáció segítségével. A tematikus adatok azt is tartalmazzák, hogy melyik könyv mennyit foglalkozik az adott témával. A stilisztikus és tematikus információ keverékéből olyan mutatók keletkeztek, amik 592 tulajdonságot mérnek párhuzamosan. Ezt követően kiszámolták a könyvek Euklidészi távolságát, aminek eredményeként egy 3.592x3.592-es mátrixot kaptak.

Bár a „valós” vagy „igazi” befolyás mérése lehetetlen, a stilisztikai hasonlóság megbízható közelítőként szolgál. Egy hálózat vizualizációs szoftverrel pedig minden további nélkül gráffá alakíthatóak az eredmények.

1.Kép: 19. századi regények megjelenésük szerint színezve

A keonológiai színátmenet szépen mutatja az idővel bekövetkező stilisztikai és tematikus váltást a 19. század irodalmi alkotásaiban. A különálló „szatelit” csoport a regények egy speciális halmazát mutatja, amik nagyon hasonlóak egymáshoz, de élesen eltérnek a többitől.

2.Kép: Nemek szerinti színezés

Ha az írók neme szerint alakítjuk a színezést, újabb mintázat rajzolódik ki, ami északi és déli részre választja szét az alsó halmazt. A női (szürke pontok) írok a déli részen sűrűsödnek a klaszteren belül, míg a férfi írók (fekete pontok) északon. Ez nem jelent mást, mint a női szerzők stilisztikai és tematikus hasonlóságát.

A két vizualizáció szépen illusztrálja a 19. századi regény makro-történelmének alakulását, ami azonban nem nyilvánvaló, hogy az egyes, történeti kánonban tanított regények mutációk vagy outlierek az általános trendekhez képest. Harriet Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója például közelebb esik a férfi klaszterhez, míg Maria Edgeworth Bellindája olyan értékeket mutat, amik csak negyven évvel a megjelenését követően váltak általánossá. Jane Austen és Walter Scott a legkevésbé befolyásolt (azaz legeredetibb) szerzők a hálózatban a korai írók közül, és a legbefolyásosabbak hosszú távon. Az általuk bevezetett jelek a stilisztikai-tematikai geneológia forráspontjai, vagyis bizonyos értelemben ők az irodalomtörténet Homo erectusa, vagy ha úgy tetszik Ádámja és Évája.

További módszertani részletekkel a Digital Humanities angol cikke szolgál.

A zene vizualizációjára számos megoldás létezik, néhányról már blogunk is beszámolt. A Liveplasma nevű szoftver azonban felhasználói igény szerint rajzol nekünk hálót zenei ízlésünkről, és segít új bandák felfedezésében, amik illeszkednek a már kialakult zenefogyasztási szokásainkhoz.       

A fenti képek egy zenekeresést illusztrálnak. A Led Zeppelin esetében a korszak és a stílus alapján rajzol hálózatokat a program, és olyan bandákat ajánl nekünk, mint a Who, a Pink Floyd vagy a Cream.

Az oldal alkotója Frédéric Vavrille, 2004-ben valósította meg ötletét. A Liveplasma zenekínálata azonban még nem minden! Az oldal filmekből és könyvekből is rajzol hálózatokat.



Ha az Inception-re (Eredetre) keresünk, Christopher Nolan filmeket, és olyan hasonló műfajú mozgóképeket ajánl, mint a Tetovált lány, vagy a V mint Vendetta.


A Jane Eyre alapján ajánlott könyvek között Jane Austen további munkáit, Charles Dickens, és Bronte regényeket találunk.

Az oldal a liveplasma.com címen érhető el, és erősen addiktív. Kellemes böngészést!

A régészeti és komparatív irodalmi eszközökön túl most egy új megközelítés segíthet a mitologikus szövegek elemzésében.

Előszeretettel tulajdonítunk valóságalapot az olyan eposzoknak, mint az Iliász, vagy a Beowulf. Annak ellenére, hogy cselekményük túlnyomóan fiktív, sokat elárulnak a társadalmakról, amelyekben játszódnak, legyen az görög, angolszász vagy ír. A hálózatelemzés segítségével kutatók azt vizsgálták, hogy az említett történetek szociális hálózata követi-e a valós életben tapasztalt hálózati mintákat (skálafüggetlenség, kevés, sok kapcsolattal rendelkező pont).

1.Howard David Johnson - Győzedelmes Achilleus

A Beowulf angolszász hőseposz, aminek egyes szereplői történelmi alakok, főszereplője azonban teljesen fiktív. Homérosz Iliásza az időszámításunk előtti nyolcadik századból származik, és egyes történészek szerint alapja valós konfliktus volt. A harmadik vizsgált szöveg a teljesen fiktívnek tartott ír Táin eposz, amelyről három írásos forrás van, a 12. és 14. század közötti időszakból.

2.Hans W. Schmidt Beowulf illusztrációja

A szereplők hálózatának rekonstrukciójához a kutatók adatbázisokat hoztak létre interakcióiról, amiket jó/rossz/semleges kategóriákba soroltak. A végeredmény kimutatta, hogy a mitologikus hálózatok rendelkeznek néhány olyan tipikus tulajdonsággal, mint a kis világ (small world), vagy a strukturális egyensúly (az ellenségem ellensége a barátom alapon). Az Iliász hálózata például asszortív (az emberek előszeretettel kapcsolódnak a hozzájuk hasonlókhoz), míg a Beowulfé csak akkor, ha kivesszük a főszereplőt, míg a Táin disszortív, és mindhárman skálafüggetlenek.

3.Táin Bó Cúailnge illusztráció

A megállapítások összhangban vannak az eposzok keletkezéstörténetével, a valóságalappal rendelkező történetek (Iliász, Beowulf) hálózatai tehát rendelkeznek a valós életben tapasztalt tulajdonságokkal, míg a teljesen fiktívek (Táin) nem. A Táin további érdekessége, hogy a hat főszereplő nagyon szorosan kapcsolódik, ha pedig eltávolítjuk a 398 karakter gyenge kötéseit, a hálózat ugyanolyan valóságszerű lesz, mint a Beowulf. Ez azzal magyarázható, hogy az ír eposz szájról szájra terjedt, ezzel pedig ki volt szolgáltatva a szájhagyomány szabadabb történetkezelésének, hiszen minden mesélő a maga módján gazdagíthatta a cselekményt.

A módszer hordereje abban rejlik, hogy a szövegelemzésen túl újabb perspektívákat nyit meg a fiktív és a valós határának meghúzásában.

A cikkben feldolgozott tanulmány az Europhysics Letters (EPL) Júliusi számában jelent meg.