A régészeti és komparatív irodalmi eszközökön túl most egy új megközelítés segíthet a mitologikus szövegek elemzésében.
Előszeretettel tulajdonítunk valóságalapot az olyan eposzoknak, mint az Iliász, vagy a Beowulf. Annak ellenére, hogy cselekményük túlnyomóan fiktív, sokat elárulnak a társadalmakról, amelyekben játszódnak, legyen az görög, angolszász vagy ír. A hálózatelemzés segítségével kutatók azt vizsgálták, hogy az említett történetek szociális hálózata követi-e a valós életben tapasztalt hálózati mintákat (skálafüggetlenség, kevés, sok kapcsolattal rendelkező pont).
1.Howard David Johnson - Győzedelmes Achilleus
A Beowulf angolszász hőseposz, aminek egyes szereplői történelmi alakok, főszereplője azonban teljesen fiktív. Homérosz Iliásza az időszámításunk előtti nyolcadik századból származik, és egyes történészek szerint alapja valós konfliktus volt. A harmadik vizsgált szöveg a teljesen fiktívnek tartott ír Táin eposz, amelyről három írásos forrás van, a 12. és 14. század közötti időszakból.
2.Hans W. Schmidt Beowulf illusztrációja
A szereplők hálózatának rekonstrukciójához a kutatók adatbázisokat hoztak létre interakcióiról, amiket jó/rossz/semleges kategóriákba soroltak. A végeredmény kimutatta, hogy a mitologikus hálózatok rendelkeznek néhány olyan tipikus tulajdonsággal, mint a kis világ (small world), vagy a strukturális egyensúly (az ellenségem ellensége a barátom alapon). Az Iliász hálózata például asszortív (az emberek előszeretettel kapcsolódnak a hozzájuk hasonlókhoz), míg a Beowulfé csak akkor, ha kivesszük a főszereplőt, míg a Táin disszortív, és mindhárman skálafüggetlenek.
3.Táin Bó Cúailnge illusztráció
A megállapítások összhangban vannak az eposzok keletkezéstörténetével, a valóságalappal rendelkező történetek (Iliász, Beowulf) hálózatai tehát rendelkeznek a valós életben tapasztalt tulajdonságokkal, míg a teljesen fiktívek (Táin) nem. A Táin további érdekessége, hogy a hat főszereplő nagyon szorosan kapcsolódik, ha pedig eltávolítjuk a 398 karakter gyenge kötéseit, a hálózat ugyanolyan valóságszerű lesz, mint a Beowulf. Ez azzal magyarázható, hogy az ír eposz szájról szájra terjedt, ezzel pedig ki volt szolgáltatva a szájhagyomány szabadabb történetkezelésének, hiszen minden mesélő a maga módján gazdagíthatta a cselekményt.
A módszer hordereje abban rejlik, hogy a szövegelemzésen túl újabb perspektívákat nyit meg a fiktív és a valós határának meghúzásában.
A cikkben feldolgozott tanulmány az Europhysics Letters (EPL) Júliusi számában jelent meg.