Információ, sajtókapcsolat:

Blau Zsuzsanna
marketing kommunikációs vezető
zsuzsanna.blau@maven7.com
+36 30 210 4830

Friss topikok

Twitter

Kövess minket a Facebookon is!

Hálózatokhoz, hálózatkutatáshoz kapcsolódó információk, tanulmányok.

2013.07.17. 16:28 ntwrk.blog

Asztalhoz ült az ellenzék, de van esélyük?

Címkék: politika mszp hálózat facebook magyar politika együtt2014.pm

Tegnap találkozott a két legnagyobb demokratikus ellenzéki erő, az Együtt2014 – Párbeszéd Magyarországért szövetség és az MSZP  képviselői, hogy egyeztessenek a közös jövőről.

A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Bajnai Gordon úgy fogalmazott, hogy a jelöltállításnál a szavazatmaximálás lesz a cél – tehát azt a jelöltet választják, akinek nagyobb a támogatottsága. De vajon mekkora a közös tábor, mennyire számítanak egymás riválisainak a felek? Ennek megválaszolásához megnéztük az egyes parlamenti pártok és tömörülések Facebook oldalait, illetve az ott zajló közösségi életet. Azt vizsgáltuk, hogy az egyes pártok oldalain kommentelő és like-oló felhasználók közül hányan és melyik pártok oldalain vannak aktívan jelen.

kozv_p_tele_jelmagy2.png

A hálózaton jól látható a baloldali ellenzék, a kormánypártok és a Jobbik elkülönülése egymástól. A PM felhasználói a legkooperatívabbak, az MSZP-n kívül minden másik szerveződéshez erősen kapcsolódik a párt. Az MSZP és az Együtt2014 között a második leggyengébb kapcsolat húzódik; ez azt jelzi, hogy a Facebook politikailag aktív felhasználói kevéssé vannak jelen mindkét tömörülésben. Tehát a Facebook usereknek külön csoportját képviselik az MSZP-vel és az Együtt2014-gyel szimpatizálók, így valóban új koalíciós szavazatokat eredményezhet az együttműködés. Amennyiben a két párt valóban nem állít riválisokat egymással szemben csak alacsony támogatottságú pártok szerezhetnek meg szavazatokat a baloldalon (DK, LMP).

A Facebook alapján a baloldali ellenzéknek, már akkor lehet esélye a Fidesz-KDNP szövetség ellen, ha az MSZP-Együtt2014-PM koalíció összeáll. Ám mint tudjuk, a Facebook populáció jóval fiatalabb, mint a valódi lakosság, nyugdíjasok kevesen vannak aktívan jelen az oldalakon. Hosszútávon elgondolkodtató, hogy az online térben a Jobbik és a DK jóval erősebb, mint a közvéleménykutatások eredményei jósolnák, azaz a fiatal, Interentet használók között a vártnál népszerűbbek. 

47 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://network.blog.hu/api/trackback/id/tr65411698

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.18. 11:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Bajnai vs. Mesterházy: Sörmeccs 2013.07.17. 21:08:18

Dübörög az ellenzéki előválasztási kampány. Megkérdeztük az utca emberét, hogy kivel sörözne a jelöltek közül. Ön kivel? Szavazás lentebb, a mozgóképet pedig nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.       A névt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J.László 2013.07.17. 19:36:54

A "baloldali" ellenzéknek annyi az esélye, mint Szálasinak a főtárgyaláson.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.17. 19:42:46

Én azt hiszem, hogy az MSZP+E14 együtt nem több, mint az MSZP. Nem látok független E14-es szavazótábort, s ha vannak is, nem biztos, hogy az MSZP+E14-re is leszavaznak.

Az egyetlen reménysugár az MSZP+E14 számára, hogy a Fideszt nem akarók majd a legvégén rájuk szavaznak "csak a Fidesz ne legyen" alapon. S feltéve, hogy a hasonszőrű mozgalmak (pl. DK) nem állítanak jelölteket.

Viszont - hacsak nincs radikális változás a hangulat - az erős ellenzéknél többre kizártnak tartom, hogy jussanak.

Reélisan nézve nem tudnak listán egyharmadnál többet nyerni. Egyéniben pedig valószínűleg ennyit sem.

vladimir964 2013.07.17. 19:47:50

A jelenlegi baloldali szétforgácsoltság miatt nemigen lehet célként kitűzni az ormányváltást. Sokkal reálisabb cél a 2/3 letornászása 50% alá, így már jóval nagyobb mozgástere lesz az ellenzéknek "normális" vágányba terelni a futóbolondokat.

Napkutya 2013.07.17. 20:17:32

Nekem az a véleményem, hogy ma kevés magyar nyugdíjas Facebook rajongó.

UGYANAKKOR, mindegyiknek van olyan rokona, akiknek az Orbán-rezsim, szándékosan okozott kézzelfogható, befizetendő, levonandó kárt.

(Nem spiláznám, - alapnak, itt van, a világ legdrágább ÁFÁ-ja.
Zsíros kenyérre.
A trollok megpróbálhatják cáfolni.)

Most TÉNYLEG, szempont, hogy, talán kevés FB kommentezőnek van herótja a narancs mutyiktól?
Ne tévedjünk már nagyot!

A nagyanyám keveset chatel. Sőt, ez erősen konvergál a nullához, -bár, akár, meg is tehetné a telefonjáról, ha érdekelné...

Lássuk be, azért nyolcvan év alatt túlélt már egy-két rohadékot.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.17. 20:24:51

Facebook alapján? Végül is, jósoltak már libák, kacsák beléből is ...

Napkutya 2013.07.17. 20:30:17

@... zöld levelecske, ...: Igen.

Akkortájt olcsóbb volt a liba, a kacsa....

Ma, ha nem felelsz meg az "állattartás szabályainak", akkor jön a FIDESZ-önkormányzat embere, és SZÉNNÉ bírságol!

Százezrekre. Ha nem tudsz fizetni, ráterheli az ingatlanra.

BRAVÓ fülkeforradalom!

Kim Jong Un 2013.07.17. 20:31:31

Tetelezzuk fel, hogy 10 pontot kell elerni ahhoz, hogy levaltsak a fideszt a libasek. Na most ha osszesen van nekik uszkve 3, azt hiaba adogatjatok ossze igy vagy ugy, meg innen onnan, az 3 marad. Az emberek jo resze utalja a fideszt, de ugyanakkor IRTOZIK attol, hogy a libas meg a kurcsany bandaja visszaterjen. Mindent elnezunk a fidesznek, meg legnyilvanvalobb szemetsegeket is! Legrosszabb esetben pedig a Jobbikkal egyutt biztos, hogy megvan a tobbseg (de a ketharmad is) es siman egyutt fognak mukodni. Ez lenne szerintem a legjobb dolog amugy. A Jobbik igy kikenyszerithetne egyket dolgot, amit mar nagyon kene (ciganykerdes, kurcsanyi lecsukatasa) cserebe meg ketharmaddal megszavaznak barmit. Nekem ez mint Jobbikos szavazonak beleferne.

Napkutya 2013.07.17. 20:34:49

@Kim Jong Un: Jaj, hát megint előkerültél?

Csak a többieknek, egy dakota közmondás:

"Ne szórj tojótápot, a döglött papagájnak, mert csak büdösebb lesz a sátorban!

UFF!!!

lavór 2013.07.17. 20:49:35

Miért kéne nekik esély, kaptak már többször is. Bizonyítottak. Az alkalmatlanságukat.
A korlátolt magyar ennek ellenére még az esélyeiket latolgatja.

Mensikov 2013.07.17. 20:54:32

A Medián szerint nőtt a Fidesz támogatottsága.
Legközelebb '18 ban lesz lehetőség, márha a Meseházy és a Libás túléli...

czjanos 2013.07.17. 20:55:59

@vladimir964: Ez veszélyes konstelláció lenne, mert a Fidesz a saját érdekében gond nélkül lepaktálna több kérdésben a Jobbikkal, akik természetesen nem lennének olyan könnyen leradírozhatók, mint anno Torgyán papa volt.

czjanos 2013.07.17. 21:02:44

@Kim Jong Un: Tényleg az lenne a legrosszabb variáció. Még az alaptörvényt is rovásírással írhatnák át. Az új légitársaság meg nem sólyom lenne, hanem turul.

Cifra Kaloda · http://cifrakaloda.blog.hu 2013.07.17. 21:17:30

Fentebb terkberkeltük, ám a korrektség kedvéért: itt aztán bőven lehet véleményt nyilvánítani az úgynevezett előválasztással kapcsolatban: cifrakaloda.blog.hu/2013/07/17/bajnai_vs_mesterhazy_sormeccs
Egészségünkre!

Gribbin János 2013.07.17. 21:25:47

Nagyon sajnálom, de a Mesterházy-Bajnai tandem rendszerváltó kísérletéből több ok miatt nem lesz semmi. Legfeljebb annyi, hogy a fidesznek nem lesz 2/3-os többsége, és majd összeáll a jobbikkal.

(1): Nincs mit kezdeni az eszement Szanyi-Szekeres-Baja-Juhász Péter-Juhász Ferenc stb. szerű figurákkal: ehhez Bajnainak nincs egy szava sem, míg Mesterházynak nincs elég bátorsága.

(2): A választás megfelelő manipulálása már alaposan elő van készítve: Kubatov esze és Simicska pénze sok-sok gondot meg fog oldani a fidesz és a (valójában nem is létező) kdnp részére.

(3): És nem szabad elfelejteni: a fidesz káderek 5-7-9 évre be vannak betonozva a hatalom minden területén. Ezekkel felvenni a harcot egy ingatag mai ellenzéknek teljességgel lehetetlen.

Bele kell nyugodni abba, hogy ebben az országban egyáltalán nincs semmiféle perspektíva. Marad a fidesz és az ő nagy vezére, akinek csak Isten a helyettese.

Kár, de így van.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.17. 21:26:29

@Napkutya: EU. Reklamálj Brüsszelben meg az ajrópai állatvédőknél, mint a NÉGY MANCS.

Fülkeforradalom? Az mi a phaß? Látom, dobtak dumicsontot elég, rágod is rendesen, ez volt a célja.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.17. 21:28:52

@Kim Jong Un: Pontosan. Brüsszellel szemben okés orbán, de a cigányterrort nem fékezte meg. Sőt, ellekezőleg, ellehetetlenítette a polgárvédelmi szervezeteket. Na meg ruhákat tiltott be. De a megélhetési gyerekgyár támogatását nyomja tovább.

S persze elmaradt az elszámoltatás, felelősségrevonás is.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.17. 21:35:49

@Mensikov: 18-ra talán kevesebben lesznek, 6-12% bejutnak. 22-re formálódik valami, 26, esetleg 30-ra balos kormány.

Liberális nem lesz többet, miként kommunista vagy nemzetiszocialista sem. Szélsőségek, elég volt belőlük. És még hülyék is, mind.

_most_ 2013.07.17. 21:37:22

@Kim Jong Un: nem akarlak elkeseríteni, de egy fidesz-mszp koalíciónak is nagyobb az esélye, mint egy fidesz-jobbik együttműködésnek :D

vladimir964 2013.07.17. 21:49:35

@czjanos: Nemigen hiszem, hogy lepaktálnának, mér ha maradt egy csöpp kis józan eszük, mert abban a másodpercben mindenhol "szalonképtelenné" válnak, és ez még a maradék barátaikra is vonatkozik külföldön. Másrészt anno dacumál az osztrákoknál Haidernek is csak addig volt nagy a pofája, amíg kormánypárti koalíció része nem lettek, onnantól némi erőfitogtatás után józanabbul gondolkodott. Tehát még egy Jobbikos lepaktálás miatt sem aggódnék, amit mint írtam kizártnak tartok, már csak azért is, mert a Jobbik nem paktálna le egy "vesztes" párttal.

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.17. 21:50:41

@_most_: MSZP nem lesz 2018-ra, minek állnának velük össze 14-ben? Gyilkosokkal, kirekesztőkkel, rasszistákkal! Ostobaságot beszélsz.

buday008 2013.07.17. 21:51:56

Miért ne lenne esélyük? egyértelmű hogy a lakosság nagyobb része szerint a kormánynak mennie kell. Egyértelmű hogy sokan félnek és azt mondják a fideszre szavaznak.. Itt azon vacilál mindenki hogy az eszére: baloldali ellenzék, vagy aközálapotokat látva a szívére szavazzon : jobbik- azt hagy hulljon a férgese.Talán ez leheta fidesz szerencséje! Oszlik a szavazatmeg sokan elsem mennekmár szavazni mert egyforma tolvajnak tartják az összeset--meg aztán egy kormányt minta világ példáiból látják , nem csak választással lehet eltüntetni..:_)) Ki tudja mit hoz a jövő..

buday008 2013.07.17. 21:54:06

@... zöld levelecske, ...: Lakatos Attila Borsodi cigányvajda mondta: Ha 10ből 10 elkövető cigány--az nem rasszizmus .. s mennyire igaza van!! Az társadalmi probléma amit meg kell oldani és nem dumával hanem segítő tettekkel..

pástétom 2013.07.17. 22:09:51

@Gribbin János: A hozzád hasonló legyintő baromarcúak apátiájára épít a Fidesz. A fő fegyverük vagy.

Pedig csak nemet kellene mondani a Fideszre, és elmenmni szavazni.

Brix 2013.07.17. 22:29:44

Ebben a választási rendszerben, amit a Fidesz a saját maga képére formált, 10-20%-al többet ér egy fideszes szavazó szavazta, mint a baloldalié, a választói körzetek aránytalansága miatt, nehéz lesz győzni ellenük. Egyetlen esély az lenne 2014-ben, ha a megalázott proli rétegek elmennének és elzavarnák Orbán Viktor nagypolgári kormányát. Ehhez egy nagyon felfokozott hangulat, vagy egy öszödi beszédhez hasonló botrány kellene, amely mobilizálná az inaktív, pártokhoz kevésbé kötődő, hitetlen, csóró rétegeket. Azt nem szabad elfelejteni, hogy amikor valóban sokan mentek el szavazni, 2002 és 2006 -ban, még a jobboldal nem tudott nyerni. A Fidesz látszólag sokkal vezet, de csak a politikailag aktív, jómódú rétegekben, a lakosság többsége ki nem állhatja őket és kormányváltást akar!

Napkutya 2013.07.17. 22:43:24

@... zöld levelecske, ...: Hát, ezzel, most bajban vagyok...

Mégis, MIRE kellene válaszolnom? Te TÉNYLEG ennyire Taigetosz-pozitívan kerülöd a gondolkodást?

Hogy a kínkeserves, repedt-herébe kapcsoltad össze a témával az állatvédőket???

Van erre, valami elbaszott, Fidesz-troll kommunikációs protokoll?

Gondolkodom, a magam egyszerű módján...
Imádom a fikciót.
Szeretek röhögni.

Elolvasnám!

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2013.07.17. 23:34:21

Szerintem a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a fidesznek meglesz a parlamenti helyek kb. 55%-a, így stabilan tudnak majd kormányozni, de kétharmados törvényeket egyedül nem tudnak elfogadni. Addigra valószínűleg mindent a szájuk íze szerint fognak alakítani, úgyhogy ilyesmire nem is nagyon lesz igényük. De ha mégis, akkor összeállnak a jobbikkal vagy az mszp-vel (van az a pénz, ugye fiúk?).

rockjano 2013.07.18. 00:05:15

Szerintem van esély a kormányváltásra, jóval nagyobb mint sokan gondolják vagy mint amit a közvéleménykutatások jeleznek.

A nagy kérdés hogy utána mi lesz mert ezt az antidemokratikus, pártérdekek által vezérelt romhalmazt nagyon nehéz lesz kezelni…

Senki ne induljon ki az eddigi választásokból ez a mostani egy nagyon más választás lesz ilyen még soha nem volt és szerintem mindenki bizonytalan abban hogy egyáltalán mi várható...

czjanos 2013.07.18. 05:49:26

@vladimir964: Ebben nem értek veled egyet. 1. A Fidesz nem lenne vesztes párt, ha a legtöbb szavazatot érné el és lenne olyan másik párt, amelyik akár kívülről is támogatna egy új, jobboldali kormányt (Áder nyilván a Fideszt bízná meg először a kormányalakítással; 2. A Jobbik egyrészt a hatalom-közeliségért, másrészt azért, hogy rúghassa a baloldalt, boldogan beállna egy ilyen formációba. Ezért nagy a tét.

felcsutisuttyo 2013.07.18. 05:51:06

Felesleges a választásról beszélgetni NEMZETI SZAROK BIZTOS ELCSALJÁK!!!!!!Inkább arról kell beszélni és egyesülni, hogy a LÁZADÓT--hogy vezeti be az elégedetlen nép!..és hogyan Semmisíti meg a Nemzeti Csaló, hazug, korrupt, tolvaj Gazembereket és a hüvelykmutyit!

magyar ember teli szájjal 2013.07.18. 06:51:16

Az aktív kommentelőket inkább netfüggés szempontjból lehetne vizsgálni.
Ugyanakkor az emebrek nagy része csak hangyányit érzi rosszabbnak a fideeszt az mszpnél, és egy mszps miniszterelnökre nem gondolja azt hogy új erő lenne, ezért maradni fog a fidesz. Ha ezt a bal még erősíti is olyan üzenetekkel hogy emelni fogjuk az adókat + osztogatunk, akkor meg tuti elroasztja azokat, akik kicsit is átlátják a gazdpolt.

magyar ember teli szájjal 2013.07.18. 06:55:34

@pástétom: Milyen demokratikusan tetszik gondolni a más véleményekre. Nem felejtettük ám el, hogy ez így szokás a demokratikus ellenzéknél. Ahogy pl. azt se h Fletó et. még áfakommandót akart uszítani az "ügyeskedő" trafikosokra, akikérrt most aggódni tetszenek, és szerették volna röghöz kötni az orvosokat is. Csak azért mondom h utólag tudd, miért nem alternatíva a bal a legtöbbeknek.

prolee 2013.07.18. 07:14:29

@rockjano: Pedig a helyzet elég egyszerű. Vagy fidesz-MAFFIA lesz, vagy mszp-MAFFIA.
Olyan nagy különbség nincs... annyi, hogy a fidesz eddig még nem szokott emberekre lövetni, mint az MSZ(M)P.

A fidesz inkább bírságol és bírságol és bírságol és bírságol.....

midnight coder 2013.07.18. 07:18:33

A baloldallal alapvetően két baj van:

1. Mi az a bal oldal ? Kinek az érdekeit védi ? Azért a melósét, akinek a pénzének úgy 70%-át elveszi állam bácsi, és odaadja a gyerekgyáros lumpenproletár családnak ? Picit bonyolultabb a mai felállás mint Marxék idején volt.

2. Szerintem ép ésszel nemigen lehet elhinni, hogy valaha kormányképesek lesznek. Akkor sem voltak azok, amikor csak Fletó és az MSZP volt. Az MSZP-t utoljára a Horn tudta kézben tartani, Fletónak erre esélye sem volt, a többi jelölt Bajnaitól Mesterházyig. Ha neadjisten hatalomra jutnának, kb. ugyanaz a töketlenkedés menne, mint az előző 8 éven át. Annál pedig még Orbán is jobb alternatíva.

midnight coder 2013.07.18. 07:21:28

@prolee: Azt az MSZP is csinálta. Itt 20 éve arra van beállva állam bácsi, hogy a polgár legalábbis adócsaló, állam bácsi pedig nagyjából véletlenszerűen lesújt erre vagy arra. Persze a véletlennek segíteni is lehet, haveri kutya mindenhol akad mindkét oldalon.

kvadrillio 2013.07.18. 07:27:19

Medián: Nőtt a Fidesz támogatottsága...... AVAGY...MEDIÁN VÉLEMÉNYKUTATÁS CÉLJÁBÓL MEGKÉRDEZTE ORBÁÉNT: NŐTT A FIDESZ TÁMOGATOTTSÁGA ? IGEN ! NŐTT !.... mondta orbán.....és kedélyesen tovább rugdalta a kerek bőrlasztit.....:O)

Wagem 2013.07.18. 07:28:25

@felcsutisuttyo: Meg azt a barom anyádat..!

1001nappal 2013.07.18. 08:14:53

@midnight coder:
Marxék idején azért harcoltak, hogy odaadják a lumpenproletároknak azt, amit te most elvennél tőlük.
De abban az időben még kevesebb volt a konzumidióta álértelmiségi szociopata, aki kétségbe vonta volna a társadalmi szolidaritás előnyeit. Akkor még volt esélyük a marxistáknak. (Nyugaton ők kényszerítették ki például a jóléti államot, amelynek előnyeivel természetesen a lumpenproletározó státuszféltők tudnak a leginkább élni.) A világ értelmesebbik felén most is van esélyük. Magyarországon nincs. Ezért féltve szeretett hazánkra kényszerűen az általános elszegényedés vár. A konzumidióta szociopatákra is, hiába nyertesei a jelenlegi költségvetési ámokfutásnak.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2013.07.18. 08:29:59

" Tehát a Facebook usereknek külön csoportját képviselik az MSZP-vel és az Együtt2014-gyel szimpatizálók, így valóban új koalíciós szavazatokat eredményezhet az együttműködés."

Meg összesített szavazatveszteséget is, ha az Együttel szimpatizáló emberek egy része undorral fordul el az MSZP-től.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.18. 09:03:00

nincs esélyük
...hála istennek

talán 2038-ban... xd

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.18. 16:09:22

@Brix: Sajna, a választói körzetek eddig voltak elkefélve, mivel nem követte le imádott Pártod és Kormányod, Meseházi-Gyurcsány-Libajnai-D209 a népességmozgást. Így egy budapesti szavazó szavazata négyszer annyit ért, mint egy agglomerációs lakóé. Na, most ezt korrigálta végre a kormány - noha már az imádott MSZP-s haverjainak kellett volna ezt rég megtenni!! Na persze akkor 2006-ban is bukik a Maszop-Szadi bagázs ...

krisz__001 2013.07.19. 11:30:10

Én szavaznék a Jobbikra, de ha kicsi esély is van, hogy a Fidesszel koalícióra lép, vagy maga mellé veszi, azonnal bármely másik baloldali pártra szavazok.

Orbánt és maffiáját semmi képen nem akarom a kormány közelébe látni. Ha ehhez az kell, hogy egy másik kevésbé rosszat válasszak a Jobbik helyett akkor az lesz.

Ha a jobbik önmagában nem éri el, hogy elég hatalma legyen '14-re akkor sajnos a baloldalt kell választani.
Orbán rezsimnél, bármely párt jobb választás.

3dom'f'speech 2013.07.30. 22:21:51

ez azt feltételezi, h az egymással fb-on nem nagyon közösködő maszoposok és elnyűttesek és hajlandók és eléggé motiváltak keresztbe szavazni egymás jelöltjeire...

@Krisztián Kovács: ilyen helyesírással ("semmi képen") nem csoda hogy ez a politikai "helyeslátásod", szerencsétlen!
süti beállítások módosítása